Az utóbbi hetek elsősorban az írásról szóltak.
Ez persze általában így van velem, de most egy kicsit nagyobb fába vágtam a fejszémet, egy regényt írtam. Kalandos, sok búvárkodással. Volt miből ötletet meríteni, kedvem is volt hozzá, szóval azt hiszem, tempósan haladtam vele. Mivel ehhez szoktam hozzá, alapvetően magam intéztem mindent a könyvvel kapcsolatban, az átolvasás, korrektúrázás jelentős részét, bár természetesen szükség volt külső véleményre is. Én most még nem tudom, mennyire sikeredett jól, mindenesetre kapott egy címet, egy borítót, amit haveri segítséggel csiszoltam véglegesre, aztán az ember azt hinné, már csak az egyszerűbb dolgok jönnek.
Az ember (és valahol nyilván én is annak számítok) téved.
Addig amíg az én kezemben voltak a dolgok, ment is minden rendjén, csináltam hozzá egy egyszerű kis weblapot rendelési lehetőséggel, no meg kértem ISBN számot, szóval úgy működtem, mint egy normális kiadó. De nyomdám az nincs. Sejthettem volna, hogy "itt bukok el", amikor másra kell bíznom a dolgokat. Kerestem nyomdát. Árajánlatot kértem. Megegyeztünk. És vártam, hogy az ígért rövid határidővel elkészüljön a könyv.
Ám nem könyvet kaptam, hanem ígéretet egy újabb, kicsit kitolt határidőre. Amit nem sikerült tartani. Újra beszéltünk, újra türelmet kért, aztán többé se levélben, se telefonon nem érhettem el többé a kedves partnert. Én meg megírtam, hogy kösz, a megbízás ezennel vissza van vonva. Jól esett volna, ha esdekel, mert hogy már félkész állapotban van minden. Nem, egy szót sem szólt. Nyilván azért, mert eddig még csak a duma ment, egy szalmaszálat nem tett keresztbe. Azért egy fél napig dühöngtem rajta, na. Most már más nyomdák ajánlatait várom, közben meg persze azok után, hogy gyakorlatilag minden kész és már várhatnám a befutó rendeléseket, minden nap óriási időveszteségnek tűnik.
Pedig mihez képest? Pár hónappal ezelőtt sehogy se álltam. Hogy most van egy kiadható kézirat, nos, az elsősorban rajtam múlt. A nyomda éppenséggel akadályozhat némileg, de attól még csak egy nyomda, ha áttöröl, találok egy tucat másikat. Hogy úgy mondjam: azért se okozok örömet senkinek azzal, hogy hagyom magam elkeseríteni. Én pár hét múlva kézbe vehetem a könyvemet, ő meg soha nem kaphatja meg a pénzemet.
Mindenkinek ami jár...
