BúvárBlog

Ha már úgyis hideg van és nincs merülés, elsősorban a foci jelent némi kapcsot a sport világához a számomra. Ez persze volt búvárkodás előtt is, meg gyanítom, lesz utána is, szóval a labdarúgás nagyjából marad az, ami volt. Legalábbis nekem. Ezt a fajta életérzést, a magyar búvárkodás édes-bús komédiáját a legjobban talán a mostanában futótűzként terjedő Albertirsa SE himnusz testesíti meg. Ezért nem lehet nem rajongani keményvonalas magyarfoci-drukkerként.

Azért megjegyezném, hogy a legjobb még mindig (és sokáig az is marad) a DVSC aktuális indulója. Azt gondolom, nem csak bajnoki címet lehet irigyelni a mieinktől, hanem a Tankcsapda lendületes nótáját is. De bármennyivel jobb és kimunkáltabb, azért az Albertirsáét tudnám kinevezni a mi kis focink egyetemes himnuszává, mert... Akinek magyarázni kell, nem érti úgysem. A többiek meg jó eséllyel bólogatnak. Nekem azért persze csak a Loki!

Oké, a DVSC mindig a szívem csücske marad, még az idén is, amikor nem annyira fut a szekér- bár persze mindig minden viszonylagos. Szerencsére nem kell már örök csalódottként várni valami nagy eredményre, az idén jön, ami jön. Most kicsit oda lehet figyelni más kedvencekre, például hasít az Udinese, hogy csak egy példát mondjak. Abban az olasz bajnokságban vitézkednek, ahol ugyebár ex-debreceniek is kapnak időnként kisebb-nagyobb szerepet.

Ha összeadom, milyen jobb futballisták mentek el az utóbbi pár évben a csapatból, szép névsort kapok: Sidibe, Kouemaha, Rudolf, Laczkó, Halmosi, Leandro és persze az adu ász, Dzsudzsák. Ők mind jobb pénzért, jobb bajnokságba kerültek, és ebben az a végképp érdekes, hogy gyakorlatilag aki az utóbbi pár évben megfordult a csapat balszárnyán, jegyet váltott az átigazoláshoz. Csak hát mindig jött helyettük valaki más, aki beszállt a helyükre. De van egy olyan érzésem, Illés Gyulára már nem fog olyan nemzetközi karrier várni, mint Dzsudzsákra. Szóval lehet magyarázkodni, hogy ez a csapat nem olyan gyenge, és persze százalékban nehéz is kifejezni, de gyanítom, hogy egy Rudolf-Dzsudzsák-Kouemaha-Sidibe támadó osztaggal árnyalattal többre mennénk ebben a remek magyar bajnokságban. Akár nemzetközi kupában is. A drukker tehát sóhajt, még ha meg is érti a helyzetet: amikor odaáll a 25 éves futballista, hogy visznek a Serie A-ba, meg is fizetnek, miért ne mehetnék, akkor marhaság a klubhoz kötni erővel. Ennek eredménye kiválóan megfigyelhető Coulibaly idei "szárnyalásán".

Szóval nehéz marha okosnak lenni. A labda viszont pattog, az eredmények meg... nem jönnek, csak úgy csordogálnak. Láttam már azért (magyar) csodát a Lokitól, tehát vagyok annyira drukker, hogy a régi induló sorait idézzem fel: "Bajnok lesz a DVSC, ebben hinni kell!" Azért ezt a nótát is a szívembe zártam, és ha úgy nézzük, legalább jó leképezése volt a mi életérzésünknek, mint a mostani induló a többszörös bajnokság utáni büszkeségnek.

A nyomdától, aki felé visszamondtam a megbízást, hogy mehetek a könyvekért. És elmentem, és most itt vannak.

Őrület...

(Még jó, hogy nem rendeltem meg máshol.)

Az utóbbi hetek elsősorban az írásról szóltak.

Ez persze általában így van velem, de most egy kicsit nagyobb fába vágtam a fejszémet, egy regényt írtam. Kalandos, sok búvárkodással. Volt miből ötletet meríteni, kedvem is volt hozzá, szóval azt hiszem, tempósan haladtam vele. Mivel ehhez szoktam hozzá, alapvetően magam intéztem mindent a könyvvel kapcsolatban, az átolvasás, korrektúrázás jelentős részét, bár természetesen szükség volt külső véleményre is. Én most még nem tudom, mennyire sikeredett jól, mindenesetre kapott egy címet, egy borítót, amit haveri segítséggel csiszoltam véglegesre, aztán az ember azt hinné, már csak az egyszerűbb dolgok jönnek.

Az ember (és valahol nyilván én is annak számítok) téved.

Addig amíg az én kezemben voltak a dolgok, ment is minden rendjén, csináltam hozzá egy egyszerű kis weblapot rendelési lehetőséggel, no meg kértem ISBN számot, szóval úgy működtem, mint egy normális kiadó. De nyomdám az nincs. Sejthettem volna, hogy "itt bukok el", amikor másra kell bíznom a dolgokat. Kerestem nyomdát. Árajánlatot kértem. Megegyeztünk. És vártam, hogy az ígért rövid határidővel elkészüljön a könyv.

Ám nem könyvet kaptam, hanem ígéretet egy újabb, kicsit kitolt határidőre. Amit nem sikerült tartani. Újra beszéltünk, újra türelmet kért, aztán többé se levélben, se telefonon nem érhettem el többé a kedves partnert. Én meg megírtam, hogy kösz, a megbízás ezennel vissza van vonva. Jól esett volna, ha esdekel, mert hogy már félkész állapotban van minden. Nem, egy szót sem szólt. Nyilván azért, mert eddig még csak a duma ment, egy szalmaszálat nem tett keresztbe. Azért egy fél napig dühöngtem rajta, na. Most már más nyomdák ajánlatait várom, közben meg persze azok után, hogy gyakorlatilag minden kész és már várhatnám a befutó rendeléseket, minden nap óriási időveszteségnek tűnik.

Pedig mihez képest? Pár hónappal ezelőtt sehogy se álltam. Hogy most van egy kiadható kézirat, nos, az elsősorban rajtam múlt. A nyomda éppenséggel akadályozhat némileg, de attól még csak egy nyomda, ha áttöröl, találok egy tucat másikat. Hogy úgy mondjam: azért se okozok örömet senkinek azzal, hogy hagyom magam elkeseríteni. Én pár hét múlva kézbe vehetem a könyvemet, ő meg soha nem kaphatja meg a pénzemet. 

Mindenkinek ami jár...

Eljött hát a pillanat, amikor a mellényemet egy wingre cserélem. Cressi volt, Cressi lesz: Light Jac. Súlya mint a mostanié, kezelése hasonló, súlyzsebe igazi súlyzseb (remélem jó is), egyébként meg: wing. Hátlebegtetős. Kényelmes, korrekt minőségűnek tűnő.

"Családilag" cseréltünk mellényt, de csak egy volt ott, ahol vettük, a másik két még csak érkezik. Remélhetően jön is- hamarosan utazunk. Egyébként engem az sem zavar, ha nem jön meg addig, a mostani mellényemet is szeretem.

Érdekes, hogy mindig talál valami alkalmat az ember, hogy elkölthessen egy kis pénzt. Igaz, efféle utazó-wingre már jó ideje fenem a fogam, egyszer egyet teszteltem is, bejött. Ezt a Cressit rég kinéztem, 100 százalékban véletlen, hogy pont ott voltam valahol amikor szóba került, aztán az ár hallattán közbe kellett szólnom: én ezt megnézném. Aztán az "énből" lett "mi", és a végeredményt fentebb írtam. Szóval búcsú jön a régi, bevált cucctól, ami még mindig jó, de... Kiderül, valakinek kell-e, én úgy érzem, nem adom drágán. De hát ki az, aki az én érzésemre hallgatva vesz ilyesmit?...

Kapunk időnként vicces leveleket, amelyek a spam mappában landolnak. Néha belenézek abba, ami nem egyetemi papírt vagy szupertablettát kínál, és találtam egy káprázatos gyöngyszemet. Idézem a kulcsbekezdést:

Lenyűgözőnek tartom, mennyi vicces újdonsággal tud még mindig feldobni a humbugipar. Belegondolok, mennyit gondolkodott egy-egy fizikai összefüggésen Einstein vagy Newton, miközben ha ilyen egyenleteket találtak volna ki, talán egyszerűbb lett volna az életük. Gyanítom, tudtak volna még szórakoztatóbbakat kiagyalni.

Csak hát vannak emberek, akik számára fontos az a fránya, avítt elv, hogy nem árt ha valaminek értelme is van. Javíthatatlanok. Naivak. Idealisták. Elavultak.

Mr Green for president.

A tavaly nyáron megfeküdt Geóm elvesztése óta kicsit kesergve nézelődtem a búvárkomputerek között. Hezitáltam a régi, mostanában nagyon olcsó Geón, meg az újon, ami nagyon sokat tud, csak elég sokba is kerül. Végigzongoráztam minden lehetőséget, hiszen elég jól ismerem a piacot, és aztán néhány kritikus pontot rögzítettem. A komputer legyen nitroxos, karos. Ennyi.

Aztán jött a többi lehetőség. Gondolkodtam a két gázkeverékes cuccokon. Ezek vagy drágák (új Suuntók), vagy nagyon nem ismerem őket (TUSA, Cressi, Apeks), vagy fogalmam sincs miért olyan olcsók (Uwatec) vagy a legutóbbi kellemetlen kalandom miatt én magam voltam óvatos velük (Oceanic). Ebből a körből az Uwatec Tec 2G tartotta magát a leginkább, külföldről nagyon kellemes áron lehet beszerezni, de... Fene tudja, most a külhoni boltokat inkább hanyagolni akartam. Végül jött az osztás-szorzás, hogy mennyit használnám én a gázváltás funkciót- és dobtam az opciót.

A használtakat elég gyorsan kilőttem. Egy normális komputernek alig szeretnek engedni az árából, egy jó akciót kifogva, minimálisan több pénzért lehetne új, garanciális cuccom. Legalább az az egy év, annyi legyen bebiztosítva, legalább addig hadd ne kelljen valami új...

A legnehezebben a kompakt-karóra méretről mondtam le. Nem mintha kellene, számomra messze a leginkább felesleges, hiszen nem hordok órát a mindennapokban, egyszerűen tetszett. Messze nem észérv, ezért volt a legnehezebb logikus alapokon lebeszélni magam róla. Mégis megtörtént.

Végül egy olyan gépet választottam ezek után, ami először nem is volt képben. Sub Gear XP 10, ami egy az egyben Uwatec Prime, csak átcímkézve. Korrekt ár, nitroxos komputer, letöltéshez semmi spéci kábel nem kell. Hát, ez lett a nyerő. Azóta barátkozunk is, és kiderült, kezelni sokkal egyszerűbb mint bármelyik régi komputeremet. Eddig tetszik. Hogy szeressem is, nem kell más, csak az, hogy tovább bírja másfél évnél...

Mire utal a fenti két szám?

Számolgatom az utóbbi év merüléseit, úgy kalkulálom nagyjából 36 volt, amiből 32 adriai. Értékeljem, komentáljam? Semmi sincs ok nélkül. Most ez van, és végülis volt ezek között nem egy kellemes is.

Júliusban -elvileg- változnak az arányok...

Bocsánat, én nem gondoltam, hogy minden nap több csalódott ember fogja megtalálni a ruhátlan csigát az egyik korábbi bejegyzésemben, ahol meztelen hírességeket ígértem...

Hát az élet nehéz, és ha úgy vesszük, nem hazudtam. És tulajdonképpen egy picit szórakoztató is arra gondolni, hogy mit kap az, aki beesik a Google-ból...

Már pár helyen említettem, a lastminute.de irodával 259 euróba került a lanzarotei utazás. Tehát repjegy Bécsből, illeték, egy heti szállás, de kinti transzfer nélkül. Méltányos ár.

Persze nézegettem a hazai árakat is. Nem erőlteti az ember a bécsi indulást, ha éppen nem muszáj, de a magyarok által kínált, átszámítva 700-800 euróba kerülő kanári-szigeteki utazások meghozták helyettem a döntést. Nem merem (nem akarom...) kiszámolni, hogy mennyit keresnek egy-egy turnuson a magyar irodák- úgy látszik, ez a fajta árkalkuláció eredményes és sikeres továbbra is. Persze látom ám, hogy egyre többen vagy maguk szerveznek, vagy csatlakoznak egy kisebb szervezőhöz, nem a "turistagyárakat" választják.

Belegondoltam igazság szerint én is. Ha mondjuk hat fős csoportot viszek magammal, én 259 eurót fizetek az útjaikért, intézem a bécsi és a kinti transzfereket, amivel mondjuk 400 euro lesz az önköltségi ár (bár minden bizonnyal kevesebb), és odakinn én kalauzolom őket, akkor esetleg kérhetnék 600 eurót. Még mindig olcsóbb, mint a "nagy" irodák ajánlata, és cserébe garantáltan jobb és személyre szólóbb a szolgáltatás. Persze ilyet nem tehetek, hiszen ez jogszerűtlen és tisztességtelen. Hiszen a hivatal által felügyelt cégek soha nem mennek csődbe és soha nem hagyják cserben az embert- vagy mégis? 

A tisztesség alapvetően nem előírások kérdése. Igen, ha engem kifizetnek, és én abból tényleg rendezem a dolgokat, gyakorlatilag a kezükbe nyomhatom a repjegyüket, a szállásfoglalást igazoló papírokat, illetve megköttetem velük az utazási biztosítást, akkor azért nagyon nagy probléma nem lehet. A nagy utazási iroda csődök esetében is az volt a gond, hogy olyan embereket utaztattak (volna) ki, akiknek nem volt a valóságban kifizetve a repülőútja, a szállása. Hát persze, hogy így aztán minden igazolás csak annyit ér, mint a papír, amire nyomtatták, azaz még annyit se.

Igyekszem jogkövető lenni, látom, hogy a kis szervezők is igyekeznek betartani a szabályokat, mégis olyan érzésem van, a törvény nem válik tisztességgé. Nem fogom árulni a német irodák olcsó útjait, saját csoportokat szervezve, de valahol megértem azokat, akik jó szolgáltatást nyújtanak szervezőként, ám egyszerűen nem akkora volumenben dolgoznak (hálistennek), hogy ötvenmilliós kauciókkal dobálózhatnának. Közben azt is tudom, ha nem lenne ez a szabályozás se, akkor még többen halásznának a zavarosban. Mert ugyan a törvény nem teremt tökéletesen tiszta viszonyokat, de a hiánya még kevésbé... És ez a mi hibánk is itt Magyarországon, akik trükközünk, akár szolgáltatunk, akár megrendelünk. No, ezen kellene túllépni egyszer.

A trükkös címadások mesterei, mint a Story Online, valószínűleg jól szórakoznak a kattintásokon, amiket a kissé túlzásokba eső címeik generálnak. Az rendben van, hogy ezek a "sajtótermékek" a csúsztatás Mozartjai, de tényleg csak így lehet valamire jutni?

Lássuk be, nem látszik manapság jó stratégiának az, hogy nagyobb erőbefektetéssel, hosszabb idő alatt állítson elő valaki hírt vagy cikket, amikor ez a cím: "Durva fogyás! Alig lehet ráismerni a színészre! Félmeztelen fotók!" jó kis pörgést hoz össze. Ja, hogy egyébként a középkorú Chris Nothról készült strandolós képek vannak a hírben, és talán nem akkora sztori, hogy egy fickó lead pár kilót, az mindegy. Fogyott? Fogyott. Hogy durván-e, ez csak megítélés kérdése. Színész? Úgy ismerik. A képeken félmeztelen? Mi az, hogy... Szóval nincs itt semmi hazugság?

Úgy gondolom, hogy a bulvárnak is megvan a maga helye, de ami szégyentelen és szánalmas egyszerre, az az, ha már minden érdemi munka helyett ilyen okosságokkal operál valaki. A címet ennek a bejegyzésnek én sem véletlenül adtam. Arra utal, hogy a divecenteren több, híres élőlény fotója van, és ezek a víz alatti jószágok semmiféle ruhát nem viselnek. Hopp, egy nudicsiga!

Szóval ezt kellene csinálni? Az ember ír két bekezdést, felé meg egy hülye címet és tuti a siker? "Cápáktól hemzsegő vízben volt a sztár!", és mehet alá a hír akárkiről, aki úszott egyet a Bahamákon- cápák biztosan vannak arra, maximum nem akkor és nem ott voltak, mint a lubickoló híresség.

Eddig is feltűnt ez a taktika, de legutóbb ez verte ki a biztosítékot (tudom, az én hibám, hogy minden szart elolvasok): Családi dráma Jakupcsek Gabriellánál! Fia gyilkosának közelében lakik a gyászoló anya!

És mi a sztori? A Jakupcseknél kifejezés arra utal, hogy az ő műsorában hangzott el a sztori, nem vele történt. A gyilkosság egy meglehetősen homályos sztori, és az, hogy az anya a gyilkostól karnyújtásnyira él, azért nem óriási meglepetés, mert egy kis faluban laknak mind a ketten.

Nem mondhatnám, hogy mondjuk a Story Online eddig is elsőszámú hírforrásom volt, de személy szerint úgy gondolom, volna egy határ, amin senkinek nem kellene túlmennie. Azt is hiszem, hogy az ikszedik ilyen apró csúsztatás után az is leszokik az efféle "tartalmas" magazinokról, aki pedig vevő a bulvársztorikra. Látom és érzékelem, hogy a hosszú írások alapvetően már elriasztják az emberek egy jelentős részét, de akkor sem lehet, hogy háromszavas címekből álló "magazinok" vegyék át előbb-utóbb az uralmat... Bár talán nem is lenne rossz. Tényleg minden szívfájdalom nélkül költözne el az ember valami távoli szigetre.