Még mindig nyoma sincs bennem az olimpialáznak -gyanítom, nem is lesz, ez ami most van, már valami más-, pedig sok helyen megtesznek mindent, hogy legyen.
Szóval jönnek a hírek, az infók, a beharangozók. A hírek jelentős része doppingtéma (milyen ellenőrzések vannak, kik buktak meg, kik azok akik rovott múltjuk ellenére indulnának), aztán sokat beszélnek még pénzről és Tibetről. Sport? Hát az nem fontos.
Idehaza pedig van még egy speciális cikktípus: a fapados pekingi utazás. Az origo például kötelességének érzi, hogy minden "fantasztikus expedícióról" beszámoljon, mint mondjuk a háttal ülve kerékpározás a Himáláján keresztük Kínáig. Na jó, ilyen nincs, de volt biciklis próbálkozás, stoppolás, a felemás Robur-Pannónia túra, és így tovább.
Nehezen tudok ezekkel mit kezdeni. Végülis mit akarnak ezek az emberek? Életük nagy kalandját? Ehhez nem kell nyilvánosság (és volt is ilyen, azok a biciklisták, akik nem reklámozták magukat, csak kitekertek Pekingbe), hanem leginkább elszántság. De a média-expedicionisták úgy fest, itt is feltűntek. Nekem nincs se kedvem, se háttérinformációm ahhoz, hogy eldöntsem, ki az, aki ezt saját kedvére csinálja, és ki az, aki a szponzorok gyűjtésében eredményesebb, mint a kilométerek legyűrésében. Így aztán nyilván van, aki megsértődik, de én bizony jellemzően egy kalap alá veszem a nagy nyilvánossághoz jutott kalandorokat.
A bajom ugyanis az, hogy egyre kevésbé lehet elkülöníteni értelmes és értelmetlen információkat a médiában. És ezek az olimpikonok bizony többnyire az utóbbi híreket szaporítják. Azok, ahol pedig megjelenhetnek, az ő szekerüket tolják, de nem Pekingbe, hanem az én arcomba.
Meglennék enélkül.
