Időnként kapok egy-egy tippet, mit érdemes megnézni, elolvasni a neten. Jönnek a linkek, néha valami jópofa játék, párszor érdekes videó. No meg manapság néha már blogok is.

Nem vagyok benne biztos, hogy kívülállóként a saját blogomat rendszeresen olvasnám-e. Az indexes "főblogok" közül mikor melyiket nézegetem, olvasgatom, hozzászólok, de mint sok más is, ezek is el tudnak laposodni, például a w.blog manapság már nem tud túl sok igazi újdonságot hozni, ami fennállásának rövid időtartamát tekintve nem egy dicsőség. Viszont értelmetlen hozzászólás, ön- és másismétlés, belterjes jópofizás van bőven, így aztán a hozzászólásokat még annyira sem követem.

A meglehetősen vegyes megítélésű Tomcat blognak sem vagyok törzsolvasója, de ha szólnak, hogy van valami érdekes, belenézek. Az nem különösebben érdekel, ki mit hisz Tomcat nézeteiről, mert amíg tud elgondolkodtató felvetésekkel jelentkezni, viszonylagos rendszerességgel, addig az ő írásainak helye van a magyar neten. A bejegyzése a Teve utcai kalandjáról szintén nem intézhető el egy kézlegyintéssel, de talán a legjobban az indította el az agyamat, amikor megnéztem a NOL belinkelt írását ottjártáról. A fölényeskedés álcája mögül számomra előbukkan a félelemmel vegyes csalódottság: hány meg hány magát szakmailag kifogástalannak érző újságíró lehet az ország legnagyobb példányszámú politikai napilapjánál, aki tudja, sem ő, sem írásai meg sem közelítik Tomcat ismertségét? Teljesen mindegy, hol és mennyire elfogadott, Tomcatből lehet indexes hír vagy baloldali napilapos elemzés, a kis újságírócskák viszont mintha nem is léteznének, nevük nem ismert, egyéni stílusuk nem lehet- csereszabatosak. Szóval az "outsider" Tomcat nem kell, hogy hozzájuk mérje magát, az ő súlycsoportja az a pár valóban ismert és véleményformáló arc, aki megjelenik a "nagybetűs médiában".

Értem én a csalódottságot. De az elkeseredett és inkább már nevetséges, monogramok mögül indított sajtótámadások arról nem nagyon vesznek tudomást, hogy Tomcat afféle self-made man. Nem a politika "csinálta meg", hanem az ő karakteres véleményformálása, netes jelenléte tette hivatkozási ponttá, a keményen fogalmazó bloggal, amiből nem húz ki semmit a főszerkesztő, mert az "a mi barátainknak nem tetszene". Úgy gondolom, hogy a valóban jó újságíró csinálhatna valóban jó blogot, és lehetne akármilyen oldali, akármilyen nézeteket valló arc, ha érdemes rá figyelni, figyelni is fognak rá. De ahhoz bizony vállalni kell az arcot, vállalni kell azt, hogy ujjal mutogassanak az emberre, hogy megvádolják számtalan dologgal, hogy néha a hibák, a hazugságok és a tévedések kiderülnek. Gyávának lenni egyszerűbb, ezt is megfizetik. No meg hazudni saját magunknak: "A Népszabadságnak 160,000 olvasója van, akkor biztos engem is annyian olvasnak, Tomcat blogját meg nyilván kevesebben." És máris szép az élet.