Amatőrfilmezni jó.
Nem feltétlenül a végeredmény zseniális, de maga a munkafolyamat elég érdekes tud lenni. Honnan is kezdjem? Már az is fontos, hogy jó esetben egy kis közösség kezd neki a munkának, ki nagyobb, ki kisebb részt vállalva. Persze, vannak önfilmezős gerillák, de nyilván ez egy játékfilm terén annyira leszűkíti a mozgásteret, ami egyszerűen nem mindig vállalható fel.
Szóval jön az ötlet. A Nagy Ötlet, egy kisfilmhez. Átbeszélés, csiszolgatás. Aztán végiggondolni, jelenetekre bontani, kitalálni a technikát hozzá. Volt ilyenben részem: fogja az ember a pár mondatos koncepciót, és felvázolja a képeket. Ez főleg akkor szükséges, ha nem videó a nyersanyag, hanem valami olyan, ami sokkal nagyobb korlátot jelent. Például fekete-fehér Super8. Ha vannak kiemelt szereplők, meg is kell találni az őket alakítókat. Aztán szükség van valakire, aki filmez majd később vág, ha te nem értesz hozzá.
Aztán jöhet a szervezősdi. Melyik jelenetet hol vesszük fel, mikor, kikre lesz szükség hozzá és mikorra hívjuk őket. Teljesen mindegy, mit találsz ki, úgyis lesz technikai probléma, ha valaki késik, ha nem úgy működik a jelenet, ahogy szeretnéd. Ilyenkor fontos a csapat, annak is az a szűk, veled komolyan együttdolgozó része, aki segít. Újra bevállalja a forgatást, ötleteket ad, biztat.
Valahogy így született 2000 végén, 2001 elején egy kisfilmem, aminek régi, VHS verzióját megtaláltam, bedigitalizáltam, közzétettem. Ízlésrombolás, vagy akkor még szintén amatőr, ma ismertebb korabeli munkatársaim leleplezése, netán egyszerűen csak film? Nem én döntök - ez az Árnyék.
