BúvárBlog

Hát, ismét útra kelt pár természetvédő, hogy az Antarktisz közelében próbálja megóvni a bálnákat a japán vadászoktól. A divecenteren elég sokat írtunk ilyesmiről, egyik kedves barátunk, Veronika mint a Sea Shepherd aktivistája, sok exkluzív információt küldött nekünk. Megtehette, hiszen tavaly önkéntesként már dolgozott az egyik hajón, a felkészülési időszakban.

Nos, Veronika úgy döntött, az "éles bevetésből" sem akar kimaradni. Most az egyik hajón van, ami a jégvilágba tart, én pedig mit mondhatnék: irigylem a bátorságáért, elszántságáért. Nem szégyellem leírni, úgy érzem, kicsit helyettem is teszik amit tesznek, mert számomra is érthetetlen a japánok ragaszkodása a bálnavadászathoz. Persze lehet vitatkozni azon, hogy a Sea Shepherd jól csinálja-e, amit csinál, de számomra az ennyire idealista, jószándékú tenniakarás akkor is szimpatikus, ha nem tökéletes minden szempontból. Persze, ez felfogás kérdése. A magam részéről szerény kis hozzájárulást adok a kampányhoz, (akár PayPal-lal is lehet), ezen az oldalon csatlakozhat hozzám, aki szeretne.

Mások is vannak, akik nem féltek fordítani egyet életük hétköznapi folyásán. A madridi repülőjáraton került mellénk egy kedves hölgy, aki sikeres hazai vállalkozását felszámolva, hátrahagyott mindent, hogy szerencsét próbáljon máshol. Megfordult Angliában, ebben semmi különös nincs. Az USA is vonzotta, ezzel sincs egyedül. De hogy végül Belize egyik kis szigetén kötött ki, nos, azért már lehet rá irigykedni. A fehér homokos parttól két perc gyaloglásra lakik, és attól tartok, nagyon jól érzi magát.

Azért elmagyarázta, hogy a lehetőség bárki előtt nyitva áll, hiszen nem vagyunk röghöz kötve kis hazánkban. Igaza van? Igen, azt hiszem, hogy a többségünk nyugodtan itt hagyhatná a kis "birodalmát", a napi nyolc órás robottal, koszos levegővel, hideg téllel. Nem biztos, hogy máshol egyszerűbb lenne, könnyebb volna megtalálni a számításokat, de éljen is valaki bármennyire egyszerű körülmények között, ha este a tenger hullámainak hangja ringatja álomba, talán megéri dacolni az esetleges gondokkal. Főleg, mert itt sem mindig fenékig tejfel...

Szóval a két kedves hölgy elgondolkodtatott. Elsőre úgy fest, az emberben csak a frusztrációt növelik, kicsit később viszont már úgy láttam, inkább arról van szó, hogy lám, nem kell lemondani álmokról. Senki nem fogja megköszönni, ha itthon maradok, ha húzom az igát úgy, ahogy eddig. Szóval, ha nem is költözök ki Belize egyik szigetére, azért nem is fogom magamtól megtagadni azt, hogy legalább a magam szerény lehetőségei között megismerjem a világot. Bár ez nagyjából eddig is így volt - talán olyan is akad az ismerőseim között, aki annyira galádnak tart engem a sok utazásért, mint ahogy én gondoltam arra a lányra, aki a fehér homokos tengerparton lakik?...