Ezt a mondatot egy Dilbert-könyvben olvastam, egészen más téma kapcsán, de most a divecenteres tapasztalataimra gondolva átfoglmazhatnám úgy is: csak a rossz híreket akarjuk hallani. Persze van ebben költői túlzás, de azért tény, a balesetekről szóló cikkeink mindig több olvasót vonzanak, mint a pozitív kicsengésű anyagok. Én, mint szerkesztő ennek ellenére sem megyek el odáig, hogy csak vér, halál, fulladás töltse meg a dc-t, és ebben Bunnyval is teljes mértékben egyetértünk. Bízom benne, hogy az olyan cikkek, mint a mai, problémás gyerekek búvároktatásáról szóló is gondolatokat ébreszthet.

Ám vádolni senkit nem akarok azért, mert inkább kattintanak a "veszélyes" cikkeinkre. A hozzászólások azt mutatják, nem kárörvendeni akarnak, inkább részt vesznek abban a közös elemzésben, aminek köszönhetően mind tanulhatunk az esetekből. Időnként pedig -és ilyen lesz egy napokban felkerülő anyag, aminek még mindig hatása alatt állok- olyan esetek kerülnek napvilágra, amelyek bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a búvárkodást sokan egyre hétköznapibb dologként kezelik, de nem jó értelemben véve. Egyszerűen figyelmen kívül hagynak fontos biztonsági szabályokat, hiszen "eddig is mindig működött minden". A tragédiák arra figyelmeztetnek, hogy még a tökéletesen felkészült búvár sem sérthetetlen, és ha egy csapat hibát hibára halmoz, akkor még az elemzés is felesleges: akármelyik melléfogás tragédiához vezethetett volna, nincs értelme boncolgatni, melyik volt a "döntő mozzanat". Részletek, ha minden igaz, holnap.