BúvárBlog

Bár sokszor morogva gondolok kis hazánkra, amikor külföldön annyi jó és átvételre érdemes dolgot látok- azért párszor itt is jó.

Tegnap reggel érkeztünk haza Svédországból, este pedig már Karcagon voltunk, ami azért nagyon más, mint Malmö. A lépcsőház ajtajában egy kis kutya nézett ránk, csóválta a farkát, de az egyik mancsát nagyon furcsán tartotta, talán eltört a lába. Biztos fázott, de hát a lakásba bevinni egy ismeretlen kutyát... Ki tudja, kié, ki, hol keresi. Azért a lépcsőházból kapott egy lábtörlőt, legyen mire feküdnie, aztán meg leszaladtam még egy kevés felvágottal, amit mi már aligha ettünk volna meg, ő viszont örült neki.

Valamivel később vinnyogásra kaptam fel a fejem. Kinéztem az erkélyen, ki akarja bántani a kutyust? De kiderült, két rendes ember volt csak, akik elvitték volna valami zárt, melegebb helyiségbe, hogy aztán másnap találjanak neki egy menhelyet. Csak a kutya törött lába miatt nem nagyon lehetett hozzáérni, bizonyára fájt neki. Reggel aztán az ajtó előtt még két tálat láttam a lábtörlőnél, kutyaeledellel, kocsonyával. A kutya viszont nem volt ott, két lépcsőházzal odébb bóklászott: éppen barátkozott vele valaki.

Szóval hiszem, talál majd magának új gazdit ez a csúnyácska, de nagyon kedves kutya. Lehet, egyedi jelenség az, hogy a környékbeli karcagiak közül sokan akartak valami módon segíteni neki, de én jobban szeretném azt gondolni, ez azért más helyen is előfordul. Talán vidéken inkább, ahol nem kell állandóan rohanni, miközben Pesten már a szeretteinkre sem figyelünk, nem hogy egy otthontalan kutyára. Vagy tévedek, és Pesten is tartogat kellemes meglepetéseket a kutyaélet?