BúvárBlog

Az ünnep napján manapság éppen nem a másfél évszázada történtekről szólnak a hírek. Engem viszont a forradalom eseményei sokkal jobban érdekelnek, mint a jelen politikája.

Érdekes, hogy 1848-49 eseményei bármennyire jól feldolgozottnak tűnnek, hiszen ezerszer elemezték, valahogy sokat mégsem tudunk az egészről. Esetleg csak azt hisszük, hogy tudunk, de van valami általános homály a fejekben.

Főleg a fiatalabbak véleménye az érdekes. Vagy nincs, vagy teljesen zavaros. Hallottam már olyan 19 évest, aki fejtegette, mekkora "baromság" volt Petőfiék "hőzöngése". Amikor ilyeneket hallok, mindig arra gondolok, vajon hol tart a történelemoktatásunk?

Adatok, események, elemzések. Ezt próbálja az iskola a gyerekek fejébe venni. De vajon képes megértetni velük azt is, hogy mennyire más volt mondjuk a középkor, az újkor világa? Mondjuk amikor szóba kerül egy országgyűlés, elmondják, hogy ez azért nem úgy nézett ki, hogy egy kör-SMS rántotta össze a nemeseket, és aki nem volt ott, az elolvasta a híreket a neten? Mit jelentett egy független országgyűlési tudósítás és hány ember kezébe jutott el? Vagy látják, érzik azt, hogy mondjuk egy faluban élő ember mit látott a világból? Példaként eszembe jut az, amit egy tanáromtól hallottam régebben: egy jobbágy egész életében 3-4-5 képet láthatott, mondjuk az oltáron. Ma egy reklámblokkban 3-4 perc alatt látunk 15 vagy több rövidfilmet.

Hoppá.

Szóval visszatérve 1848-ra: Petőfi és a többiek nem olyan történelmi helyzetben voltak, hogy "nem szeretjük az osztrákokat, lépjünk ki az egész közös kócerájból"- mint ha manapság valaki EU-ellenes. Csak éppen akkor mondjuk nem civil szervezetekben meg demonstrációkban gondoltak, és a Habsburgok sem az ENSZ elé vitték az indítványaikat. Vagy ott volt a számtalan konfliktus, ami nincstelen, mégis adófizető jobbágyok sorsáról, vagy nemességbe beleszületett, mások feje fölött időnként tét nélkül döntő emberekről szólt.

Az a március 15. nem egy hirtelen pillanatról szólt, amikor Petőfiék beültek a Pilvaxba, és felheccelték egymást. Nem csak évek, évtizedek, hanem akár évszázadok érlelték azt a feszültséget, ami így tört ki, ráadásul nem csak nálunk, hanem szerte Európában. Ezt a feszültséget nem lehetett felszínre hozni hírműsorokban, szó sem lehetett gyülekezési- vagy szólásszabadságról. Szóval amikor valaki legyint a "hőzöngőkre", elfelejti, hogy amit most lát, az valami egészen más. Március 15. értékelésekor nem a jelenre kell gondolni, amikor -fura, de igaz- az a legjellemzőbb, hogy szabadon mondhatunk véleményt bármiről. Akár még hülyeségeket is Petőfiékről.

De ettől függetlenül -ez is a mai korra jellemző- el kell fogadni mások véleményét, még ha teljesen mást is gondolunk adott dologról. Én személy szerint elfogult vagyok. Számomra ez a nap tényleg ünnep, alkalom az eltöprengésre. Ha én ott lettem volna, akkor?...

Ám itt vagyok. A jelenről is lehet véleményt mondani, sőt, időnként kell is. Feszültségből most sincs hiány, viszont van EU, ENSZ, tévé meg a reklámok. Van kihez fordulni és van mivel elterelni a figyelmünket. Így hát eszébe sem jut senkinek összegyűlni a Pilvaxba, és nem születik új Nemzeti Dal. De keseregni kár, itt van nekünk a régi, ami most is a miénk, nekünk szól.

Szükségünk van rá.