Olvastam a híreket, hogy összeesett Kaszás Attila, és jelenleg is súlyos az állapota. Azon túl, hogy a legtöbbünket megrázza, amikor ilyesmit hallunk, nekem más is eszembe jutott.

Egyszer láttam Attilát, éppen a barátnőmmel álldogáltunk valahol, amikor ránk köszönt.

Miért köszön ránk egy neves színész? Nos, az eset Senjben történt, az adriai öbölben, ahol oly sok magyar búvár merült már. Attila is búvárruhában flangált, mi is. Így hát, mint búvárok, köszöntünk egymásnak. A barátnőmnek éppen akkor volt ott a vizsgája, ki tudja, talán neki is. Lehet, nem volt olyan fontos része életének a búvárkodás, de hát mit számít az- ő már tudja, mit jelent a merülés.

Szóval Attilának nem csak azért szurkolok, mert úgy gondolom, színészként, emberként is szükség van rá, hanem azért is, mert egy közülünk. További közhelyeket -az élet örömeinek értékeléséről, hiszen bármikor összeeshetünk- most inkább nem írok.