A Spektrumon magyar film ment, Kalandozások a régióban címmel. Még nem ismertem ezt a sorozatot, ez a rész a Tisza-tóról szólt.
Nos, a stáblista bőséges volt, akadt szerkesztő, szerkesztő asszisztens, főszerkesztő, zenei szerkesztő no meg co-producer, producer és executive producer, stb, stb. Persze érthető: ennyire rossz filmhez sok ember nagy erőfeszítése kell. Kénytelen vagyok ennek a hozzá nem értő csapatnak leírni a nevét: NCP Produkció.
Szóval, elemezzük egy kicsit ezt a nagy kerek nullát. A bő 20 perces film első két perce összefoglaló a film tartalmából, utolsó két perce pedig beharangozó a többi epizódból. Így lehet költséghatékonyan duplázni a felvett anyag hosszát. Szerencsés esetben egy-egy snitt háromszor is látható: az előző rész végén, az érintett rész elején, majd magában az érdemi részben is. Ügyes ötlet, nagy kár, hogy normális helyeken ez inkább szánalmasként van számontartva.
Lássuk az alapvető filmnyelvi hibákat! Először is: az a szerencsétlen balf... vágó, a rendezővel karöltve nem volt képes egy árva sima vágást belecsempészni a filmecskébe, kizárólag áttűnéseket használtak. Hahó, emberek! El kéne olvasni egy-két alapfokú "csináljunk filmet" témájú könyvet, hogy rácsodálkozzunk: az áttűnésnek jelentése van. A második feltűnő jele a hozzá nem értésnek az, hogy a snittek átlag 3-5 másodpercesek, egyszerűen képtelenség gyönyörködni egy szép tájban, érdekes felvételben, mert pörög tovább, de nem ütemesen, hanem teljesen monoton módon a sok kép, bele lehet szédülni. Az unalmas, monoton jazz-rock hangulatú zene folyamatosan hömpölyög a film alatt, eredeti zajok nincsenek, nem halljuk a madarak hangját, a víz csobbanását ahogy az evező belémerül, vagy a kovácsolás ütemes csilingelését. Csak ezt a steril zenét, amivel egyébként nem lenne baj, ha nem hiányozna olyan nagyon az atmoszféra.
Egyébként lehetne foglalkozni a "dramaturgiával" is, ami nagyjából azt jelentette, hogy adtak egy elnagyolt képet a Tisza-tó környékéről olyan stílusban, ahogy mondjuk a kormányzat turisztikai előterjesztéseit elképzeljük. Igen, pontosan annyira volt izgalmas is. A narráció néha jó volt, néha viszont perceken át, magyarázatot igénylő képeknél csendben volt a narrátor, ami kevésbé az ő hibája.
Egy szó mint száz: amíg ilyen szerencsétlen, fakezű csapat (a csapat szó nem túlzás, a stáblistában volt vagy tucatnyi név) esztelenebb, rosszabb filmet csinál, mint egy ügyes amatőr, aki maga a producer, operatőr, rendező és vágó egy személyben, addig ne is várjuk, hogy a hazai vizuális kultúra versenyképes lesz. Attól tartok, ráadásul pénzt is kaptak erre a hulladékra, és ami igazán szánalmas, a Spektrum leadja, miközben azért ott előfordulnak igényes filmek. Megjegyzem, láttam már jó magyar filmet is a Spektrumon, tehát azért csak van olyan ember, aki képes volt megtanulni legalább az alapokat. Tévedés ne essék: nem kamerával a kezükben születnek az amerikai, angol filmesek se, egyszerűen csak megtanulják azt, ami ebben a szakmában alapkövetelmény. A hazaiak közül viszont számtalan embernek szemmel látható film-, dramaturgia és kameraiszonya van.
Hogy miért nem tűnnek el az ilyenek a süllyesztőben? Azért, mert nálunk nem a filmek minősége, a tehetség a meghatározó a pénzosztásnál (ezek az alakok ugyanis nem a saját pénzüket ölik bele, hogy a filmet értékesítve térüljön meg a befektetés), hanem a haverság. Megsúgom, ehhez a vacakhoz nem kellett főszerkesztő, szerkesztő, meg szerkesztő asszisztens, viszont annál nagyobb szükség volt egy kijáróemberre.
Azt hiszem, ő az egyetlen a stábból, akinek nem tűntették fel a nevét.
