Haha, én is elmúltam már 33.
Nem blogolással töltöttem az elmúlt heteket, szó mi szó. Most hirtelen nem is jut eszembe minden; némi morgolódás kísérte a magányos utamat Kalymonsra, végülis jogosan, de hát így alakult, és még merülgettem is; próbálom kialakítani régi-új életemet Budapesten, és hát mivel Kláráék is költöznek hozzám, kissé más hozzáállással láthattam neki a lakás takarításának; leszerveztem egy október végi máltai, és egy decemberi brüsszeli utat, naná, hogy mind a kettő legalább részben búvárkodásos.
Kalymnos nem teljesen az a Görögország volt, amit én korábban megismertem, és ez nem tett neki rosszat. Meg izgalmas volt az a kapcsolat a búvárkodáshoz, amit én még sehol máshol a világon nem tapasztaltam meg. Oké, hogy mindenütt halásztak meg kereskedtek az emberek, de hogy évszázadok óta merülnek ezerrel? Kaptam egy jó kis DVD-t, meg akarom mutatni annak, akit érdekel, milyen is volt ez a szoros kapcsolat a víz alatti világgal. Az én hasonló kapcsolatomra sem volt rossz hatással a 25 fokos vízben a merülés. Persze míg én lubickoltam, a velem egy búvárcsoportban merülő kb. 150 centis lány majdnem csonttá fagyott az 5 mm-es ruhában. Vicces volt, bár neki talán nem annyira.
Jó kis lakás ez a békásmegyeri, ahogy egyre több időt töltök itt újra, egyre jobbnak is látom. Az esti órák csendje, ami Pesterzsébeten elképzelhetetlen volt, azt hozta magával, hogy nehezen alszom el. Nyilván szokatlan az, hogy nincs zaj. A festés a szobákban úgy-amúgy megfelel (jelentős részben saját kezű munka!), de a súlyos élmény az volt, mennyi minden használhatatlan kacatot halmoztam fel ezen az 57 négyzetméteren. Családi vonás tán, de borzalmas volt szedni össze a sok fecni, használhatatlan dokumentumot, funkciótlanná vált tárgyakat. Rengeteg volt belőlük! De már csökken a számuk- valószínűleg soha nem fog lemenni nullára, mint mondottam, ez családi vonás.
Közben a markomba röhögök, mert nagyon jó ritmusban foglaltam be a máltai és brüsszeli dolgokat, ráadásul jó áron. Hogy milyen lesz utazni, még nem tudom, de az biztos, hogy többre számíthatok, mint ami itt van. A napokban Keszthelyen voltunk, Klára visszafele inni akart egy kávét Siófokon. Semmit nem találtunk nyitva. A semmi nem azt jelenti, hogy "keveset", hanem azt, hogy semmit. Bedeszkázott éttermek, kávézók. Néptelen utcák. Sose szerettem a Balatont, és nem is most kerültem hozzá közel. Keszthely azért jó volt, de az sem annyira a Balaton miatt. Az legalább egy élő, lélegző városkának tűnt.
Szülinapoztam is, nem volt semmi különös, nem is vártam/terveztem semmit, kösz, megvagyok, megleszek még egy darabig.
