BúvárBlog

Pár napja egy nagyon kedves ember igencsak nyomott áron adott el nekem egy víz alatti fényképezőgépet. Ma már mindenkinek van vízhatlan gépe, tehát az ilyen hírtől nem szokás meghatódni.

Ám ez egy régi MotorMarine IIEX, és nem digitális. Amikor kezembe vettem, elgondolkodtam rajta, mennyit fogok bosszankodni, hogy nem látom a kijelzőn a végeredményt, és ki tudja milyen képeket kapok az előhívás után. De ez csak az egyik része a dolognak. A jól eső izgalom mégiscsak kellemes, amit az okoz, hogy az ember nem tudhatja, a nagy elképzelései úgy valósulnak-e meg a negatívon, mint ahogy azt eltervezte. A gép ráadásul sokkal jobb nagylátószögű fotókhoz, mint eddigi bármelyik digitális gépem. Persze annak idején inkább csak másodosztályú gépnek számított, hiszen míg a Nikonos különféle optikáit jobb minőségűnek tartották, ennek a gépnek a víz alatt cserélhető előtétlencséi javítottak ugyan a rugalmasságon, de árát a gyengébb optikával fizette meg a felhasználó. Ehhez képest ma szinte minden digitális gépen előtétlencsézni kell, ha bármit akar az amatőr fotós, és ki beszél a minőségről? Pedig talán nem ártana.

Szóval most úgy léptem egyet vissza (azért nem nagyot, hiszen megtartom a digitális gépemet is), hogy közben előre is megpróbálok araszolni. Persze... ez még csak optimizmus. A régi-új gépet ugyanis még nem mertem víz alá vinni, és ha netán beázik, akkor csak egy szép emlék lesz a víz alatti fotózás régebbi korszakából a polcomon. Azaz, maradok, ahol voltam.