Magyarország abban is egyedülálló, hogy elvileg jó kis mérsékelt égövi országként a futballbajnokságot képesek vagyunk majdnem három hónapig szüneteltetni. Inkább két félnek néz ki a versenysorozat, mint egy egésznek. Hihetetlen, mennyire a mélypontra süllyedt a foci: se pálya, se néző, se játék. Páran, kevesek azért még vagyunk, akik figyelemmel kísérjük és úgy-amennyire szeretjük a magyar focit. Persze, létezik a MU, a Real, a Bayern vagy a Milan, de hát nem vagyok én bálványimádó: a DVSC az én csapatom.

De annyira azért nem lehetek hülye, hogy ne lássam be, ez a foci nem ugyanaz, mint amit máshol játszanak. Egy dologban hasonlít nagyon is: az izgalom, a feszültség egy tétmeccsen éppen olyan. Hogy nem hatvan-, hanem hatezer ember nézi a helyszínen, hát van ilyen. De például a tavalyi évad utolsó meccse, ahol egyszerre néztük a meccset és figyeltünk a zsebrádiósokra, akik a Megyeri úti híreket hallgatták, na, az igazán nagy buli volt. Szemerkélő-zuhogó eső, kiabálás és Loki-diadal: nem hiányzott akkor nekem egy nagy aréna se.

Persze ennek már fél éve. Ráadásul az extrahosszú téli szünet közepén vagyunk, van időm emlékezni és bosszankodni. De ha egy kicsit fel szeretném vidítani magam, elég megnézem ezt a videót a Loki 2005-06-os góljairól, és máris szebb a világ.