BúvárBlog

Van egy veterán kuvaszunk, nagyjából 14 éves lehet. Érdekes jószág, tulajdonképpen egészen barátságos emberekkel is, meg a többi háziállattal, például a macskáinkkal. Leginkább az jellemző rá, hogy rettentően bosszús a kerítés miatt, amivel napközben a kert hátsó részébe kényszerítjük. Azért itt nem kis területről van szó, így már "csak" 600 négyzetmétere van őkelmének, de ez nem érdekli, csak az, ami elöl van. És a nap végén, amikor úgy gondolja, lejártak a "hivatalos órák", elkezdi rágni az erős fából készült kerítés. Még így, vénségében is képes volt elég sokat lefaragni a lécekből.

De azért nem olyan már, mint régen. A nagy bunda alatt megdögönyözve érződik, hogy le van soványodva. Ami még rosszabb, talán valami rosszat ehetett, vagy más gondja, időnként hangosan krákog, köhög(?), és meglehetősen rossz a tehetetlenség. A kutya sztoikusan tűri ezt, de az ember szívesen segítene. Csakhogy úgy fest, ez bizony a korral jár. Néz a kutya a szomorú szemével, én meg nagyjából éppolyan szomorúan konstatálom, hogy szalad az idő. Milyen ifjonc voltam, amikor kölyökként hozzánk került! Azóta már nekem is van pár ősz szál a hajamban...