BúvárBlog

Ma éjszaka irány Bécs, utána pedig az ég: jó hosszú repülőút vár ránk Gran Canariáig. Ott meglehetősen nagy csapatunk lesz, Bunnyék, Stefiék, Nóráék és mi. Mi a fenének megy el nyolc magyar búvár pont most, pont oda? Hát az a bizonyos manta-vándorlás vonz, amit a sziget északnyugati csücskén ilyenkor jó eséllyel el lehet csípni. Tehát megyünk lefele is, a víz alá.

Persze a búvárkodás világában semmi sem biztos. Oké, víz az lesz az óceánban, de hogy megtréfálnak-e a hullámok? Egy váratlan vihar, ami lerontja a látótávolságot szintén nem okozna örömet. Na meg a lényeg: a manták sem a mi menetrendünk szerint jönnek-mennek. Hiába vannak ott ilyenkor, hiába tudjuk, melyik merülőhelyen vannak ott a legnagyobb eséllyel, 100 százalékos esély az nem létezik. Persze fel lehet tornászni: jó búvárbázis, okos tervezés, és az a plusz három nap, amit északon töltünk. Ez utóbbiakat elvileg nem merülésre szántuk, de ha kénytelenek leszünk még újabb próbákat tenni, lesz rá lehetőségünk, és nem csak egy év múlva.

Furcsa, hogy mivel mi elég jól ismerjük a helyet, igazán nem is az a célunk hogy merüljünk tizet, vagy akár még többet is. Az új és az érdekes izgat: ha csak egy merülésünk lesz, de az végig mantás, már jó búvártúráról beszélhetünk. Igaz, most lesz egy kamera is velem, tehát a jól ismert helyeket is új módon fogom merülni, mert szeretnék pár jó felvételt csinálni. Naná, hogy Klára máris bejelentette, ő ennek nem örül, én meg az ilyen megjegyzésektől nem kapok röhögőgörcsöt. Azért majd csak kezelni próbáljuk a problémát. Magamat kell ismételjem: ha lesz manta, mindent megszépít.

Ha nem, akkor meg csak jól érezzük magunkat. Minden fakszni nélkül...