BúvárBlog

Elég idétlen voltam ahhoz, hogy egy résnyire nyitva hagyott ajtót ne vegyek észre a garázsban álló autóban. Annak rendje-módja szerint le is merült az akkumulátor, ami elég új, mellesleg. De hát ezt este vettem észre, és akkor már nem akartam senkit sem odarángatni.

Ma reggel átszaladt bátyám, és azt javasolta, nézzük meg, be tudnánk-e tolni az udvaron. Bár van hely, azért nyilván nem akkora nagy, mégis megpróbáltuk. Hát, az ötlet bejött. Én meg örülhettem, hogy még nem cseréltettem le a kipufogódobot, mert ez a régi vacak már aligha fojtja le a motor teljesítményét. Persze ez csak viccelődés, nem értek hozzá.

Na mindegy, amíg leautóztam Karcagig, töltődött annyit az akkumulátor, hogy leállítás után pöccre indult. Furcsa kötelék fűz a lassan veteránkorba lépő Nissanhoz, eszembe kellett ez jusson. Veterán, de nem agyonhajtott, szűk másfél évtized alatt összesen 170,000 kilométer került bele. Luxusautó, ahogy tréfásan mondta valaki.

Olvastam egy összehasonlító elemzést, amiben a Primera (az enyémhez hasonló régi) szerepelt. A szokásos érvek (unalmas, lomha) már fel sem tűnnek. Unalmas? Meglehet, de időtlen is, ez az autó ma sem ciki külsejét tekintve. Lomha? Akár igaz is lehet. Persz a városban ahol 50, netán 70 a sebességhatár, mit számít ez?

A másik fele az, hogy a motor 1600-os (azaz bírja amit bírnia kell), és nagy (belefér pár búvárcucc). No meg lomhaságának köszönhetően beéri 7-7,5 liter benzinnel. Az adó nem túl magas. És nem rettegek naphosszat, ki okoz egy csúnya ránézéssel többszázezres kárt a fényezésében. Volt egy ismerős, akinek az új, drága autója felett érzett öröm mindig keveredett azzal a félelemmel, hogy jaj, mi lesz vele. El is lopták. Ez nem a sors keze, inkább csak tény. Máshol, mondjuk Olaszországban az autó sokkal inkább olyan használati tárgynak tűnt, ami nevéhez méltóan használódik. Tárgy, nem pedig az élet értelme. Talán az olasz felmenő az oka, hogy én is így vagyok vele.

Kedvelem ezt a kocsit, de nem hordom a szívem fölött a fényképét.