amikor ma este kapcsolgattam a tévét, ami nálam tipikus hétvégi program a műsormentes hétköznapok után, belefutottam a magyar Eurovíziós válogatásba, aminek a győztesét is láttam no meg hallottam, a Csézy nevű ifjú hölgy énekelgetett valami langyos nótát, aztán továbbkapcsolva egy 73-as Tina Turner dalba botlottam, amiben döbbenetes energia volt, és elgondolkodtam, mi a francot akarunk ezzel a dögunalom, lapos és minden egyéniséget nélkülöző dallal a nagyvilágban, amikor egy három és fél évtizedes nótának olyan döge van, hogy kiszakítja a tévé képernyőjét, mi meg jövünk Csézyvel Európába, aki megjósolhatóan akkora hatást tenni senkire sem fog 35 év múlva, mint amekkorát Tina meg a lendületes dala tett rám, szóval a lemaradásunk oly elmondhatatlan, és közben még arra is képtelenek vagyunk, hogy ha nem is tudunk igazi produkcióval előállni, legalább egy lépést, egy picit, egy arasznyit tegyünk valami igazi, dögös vagy egyéni produkció irányába,