BúvárBlog

És akkor a fapadosok átka ránk is lesújtott.

Megvettük a norvégiai repjegyeket, egy kis ideig csendben örömködtünk ennek, aztán ezerrel elkezdődött a szervezés, számolás.

Az első, sarkallatos pont az volt, hogy belefér-e az északi kitérő, éjszakai bálnalessel, hasonlókkal. Kissé keseregve nézegettem az euro árfolyamának megugrását, és némi csalódottsággal erről a programpontról lemondtunk. Maradt a déli, dél-nyugati része az országnak, találtam egy kis búvárbázist is saját szállással, egyezkedtünk, tárgyaltunk. A mozgás kérdését végülis némi kalkuláció után csak egy módon találtam elfogadható módon megoldhatónak: autóbérlés. 11 napra ez nem kevés összeg, de négy fővel, egy nem aprócska autóval viszonylag rugalmas lehetett volna, kézben tartható költségekkel. A szállásra a legjobb alternatívának egy kibérelhető vidéki ház tűnt, amiből ezerszámra van az országban, némelyik jó helyen és igen jó áron.

De ezek a házak szinte kizárólag egy hétre bérelhetőek, és majdnem az összes csak szombat-szombat közt. Nos, a mi repjegyünk ezt nem tette lehetővé. De azért elkezdődött a keresés, egyeztetés, az iroda talált rugalmasabban foglalható házat, és ettől a ponttól kezdve indult a foglalások sora. A héten jött volna az autó, és még pár dolog, amikor...

Jött egy levél a Wizzairtől. Járat törölve, köszöntük a vásárlást. Lehetőségek: átfoglalás, visszafizetés... Telefonon már pontosítanak, átfoglalás az nincs ennél a járatnál. A pénz visszajött, ez szép, és még szebb, hogy túlnyomó többségét a szállásnak, autónak még nem foglaltuk és nem fizettük, tehát a bukás, ha lesz, inkább csak jelképes.

Örüljek-e, hogy a Wizzair nem egy héttel az indulás előtt törölte a járatát, hanem most? Igen, tulajdonképpen örülök neki. Mellesleg ahogy mozogtak az euro-árak, bizony kezdett bizonyos lélektani határokhoz közelíteni az út összköltsége. Norvégiában utazni, barangolni és merülni nyilván jó dolog, de... Drága is. Amikor a Wizz törölte a járatot, és megnéztem, hogy más céggel repülve legalább 40-50 ezer forint pluszköltség merülne fel fejenként, hamar ki lehetett számolni, hogy sokkal értelmesebb konstrukció egy nagy autóval utazni négy főnek, és persze a rugalmasság is az oldalunkon állna, hiszen nem jelentene gondot szombaton érkezni, ami a szálláskeresés (választék és árak) szempontjából óriási könnyebbség lenne. Így aztán a terv egy kicsit jegelődik, de... nem felejtődik.

A csalódottság sem, mellesleg. Még akkor se, ha nem mondhatom, hogy nem kezdtünk el egyből más, búvárkodós út után nézni. Hiszen itt az Adria, meg ott vannak még a jól bejáratott helyek a Kanári-szigeteken, ahol tényleg elég jól tudjuk, mennyi az annyi, és bizony bőven akadnak jó árak is a piacon, persze bécsi indulással. A norvég utat azért sajnáljuk. Volt egy jó lehetőség, elúszott, kár.

Ilyen ez a rockszakma.

Amikor a divecenteren szóba kerül a fórumon egy-két konkrét cucc, néha előfordul az, hogy a hozzászóló nem akarja (meri?) leírni a márka nevét, hogy "ne legyen reklám". Roppant jól vagyunk idomítva! Természetesen ilyenkor mindig közbelépek, és leszögezem, a jó tapasztalat megosztása nem tilos. Ha meg egy kereskedő él vissza ezzel, azt észrevesszük mi is, meg a közösség is. És ez így szép.

De hogy hol tanuljuk meg olyan jól, hogy márkát még véletlenül se említsünk? Hát a tévé tanít minket rendre. Megjelenik valami mintás pólóban a nyilatkozó, kitakarják a márkát. Ezt sem érzem indokoltnak, de oké, legyen, nehogy már az esti híradó után rohanjanak az emberek a plázába ilyen pólót venni mert felbukkant a tévében egy nyilatkozó sportolón.

Na de ma a Fókuszban meg egy műkereskedő beszélt az autógyűjteményéről. Fél évszázados klasszikus Mercedest látunk, a jól megszokott hűtőráccsal és lámpával, és akkor kitakarják a Mercedes márkajelet. Könyörgöm... Megugrana a veterán Mercedesek forgalma? Vagy ez a hülyék ellen van, akik a tipikus elemek ellenére sem képesek megismerni egy ilyen autót? A következő lépés az lesz, hogy majd kitakarják az egész autót, csak azt lehet majd látni, valami négykerekű járműről beszélnek. Sőt, az is lehet, hogy ezzel jogosulatlan előnyhöz jutnak az autók a biciklikkel és a léghajókkal szemben, tehát nem fogjuk tudni egy ilyen riport esetén, hogy kocsival vagy lovasszekérrel büszkélkedik a gyűjtő?

De beteg ez a világ. Vajon mitől védjük magunkat ennyire?

1. De jó, hogy olyan nagy szabadversenyes kapitalizmus van, és ehhez képest egyetlen stratégiai partner lépése elég ahhoz, hogy bajba kerüljünk.

2. A múltkor kiborultam azon, hogy a kemény 57 nm-es lakásom távhőszámlája 28 ezer forint körül volt egyetlen hónapra. Egy hónap múlva örülni fogok a 40 ezernek is, csak fizethessek mert van fűtés ebben a nagy hidegben?

3. Régebben azt hittem, mekkora lúzer az, aki fával fűt. Meg a fatolvaj, aki lopkodja az erdőt, mert ugyan ingyen van ha nem kapják el, de fáradtsággal jár. Most eltöprengek rajta, ki a lúzer. Ha elkapják és leültetik, a börtönben ül a jó meleg cellában, amit az én adómból fűtenek, és mint közintézményben, nyilván később kapcsolják ki ott a fűtést, mint nálam. Ha nem kapják el, akkor meg röhög a markába.

4. Mi a fenének vagyok én ebben az országban még? Réges-rég valami olyan helyen kéne lennem, ahol a téli fűtés ismeretlen, és ezzel együtt a gázválság is. Kanári-szigetek... Hogy egy példát említsek.

Nem akarok keseregni, magánemberként persze tehetném, de akkor sem akarok. A 2008 végi változások persze személyesen engem is érintettek, és most nem a válságra gondolok elsősorban.

A dc meg nyilván szintén érintett. Most azért nagyon jól jön, hogy évek óta folyamatosan visszafogjuk a kiadásainkat. E pillanatban sem kell változtatni semmin sem, egyszerűen csak működünk tovább úgy, ahogy eddig is. Ha szerényebb bevételekkel, akkor úgy. Nem pénzért kezdtünk bele, jó ideig anélkül is csináltuk, ha most kevesebbre futja, úgy is jó. Könnyű ám beleszokni abba a helyzetbe, hogy az ember meghatározhatja valamely területen a közbeszéd témáját. Kíváncsiak a véleményemre, és én formálhatom másokét. A kísértés megvan arra, hogy az ember visszaéljen ezzel, de ez azért nem jellemző ránk. Nyilván, mert egyszerűen nincs ebben akkora biznisz, hogy érdemes lenne eladni érte a lelkünket.

Arra pedig magam is kíváncsi vagyok, hogy 2009-ben mi minden vár rám, ránk. Biztos sok cikket írok és fordítok, és szembe kell majd nézni néhány konfliktussal is. Hiszen a dc is keres kitörési pontot, és meglehet, emiatt kapunk pár kellemetlenkedő megjegyzést is. Az újévi cikk is azért lett olyan hangulatú, amilyen, mert szeretnénk ha nem olyan témákon kellene rágódnunk, hogy ki és hogy jelenik meg hirdetőként oldalunkon. Aztán majd kiderül, ki hogy veszi a lapot.

Nekünk azért menni kell tovább.

...emberi dolog? De nem újságíró-emberhez illő, legalábbis nekem szúrja a szemem minden nagyon durva hiba.

Természetesen ez igaz a divecenterre is! Ott sem hibátlan minden (naná), de azért igyekszem javítani, akár utólag is simán belenyúlok a cikkbe, ha én kiszúrok egy elütést, vagy ha szólnak a hibáért.

Ám az indexen utóbbi időben eluralkodott pongyolaság már rémisztő. Ott fizetett szerzők vannak, szerkesztő van, olvasószerkesztő, miegyéb. Ehhez képest a mellékelt képen látható egy cikk címe és bevezetője, abban a formában, ahogy december 7-én, 17.20-kor olvasni lehetett az index címlapján.

Kissé érthetetlen a mondat, eltűnt a hosszú 'ű' betű- ez a stílus még egy fanzinnál sem lenne túl nyerő. (Természetesen a cikkben magában is bőven akad hiba.) Kíváncsi vagyok, mikorra javítják ki. És miért nem tűnt fel senkinek, mielőtt megjelent- bár ez utóbbit soha nem fogom megtudni. Inkább csak sejtem. Kulcsszavak: gondosság, szakmai tudás, az olvasó tisztelete.

Röhejesen kellemetlen érzés, hogy nem is tudok magamnak szinte semmit sem venni ezen a karácsonyon, mert egyrészt nem is akarok ilyenre költeni, másrészt nincs is szükségem semmmire. Úgy hozzászokik az ember a felesleges költekezéshez!...

Azért persze csak találtam valamit, ami szóba jöhet, de alapvetően mégis azt kell mondjam, ebből a decemberből (szerencsére?) nem lesz nagy költekezés. Inkább csak rövid távra tekintek, jövő héten ugyebár Brüsszel (két héttel előtte már figyelmeztetnek, hogy sokan lesznek, ejha!), aztán 20-án pedig a találkozó.

Ez utóbbi, bár a divecentere.hu-n tárgyaltunk róla, alapvetően számomra mégsem "dc-s" találkozó. Szívesebben gondolok arra, hogy ez egy baráti összejövetel, akik jórészt azért megyünk, hogy közösen jól érezzük magunkat. Filmet vetítünk, dumálunk, eszünk és iszunk. Kiderült, hogy december közepére nem egyszerű megfizethető éttermet találni, ahol szeparáltan lehet a nagyobb társaságunk. Néhány étterem (mint a Trófea) meg végképp elszállt az árakkal. De, úgy látszik, így is sikerül megtölteni, már alig lehetett volna szabad időpontot találni, bár a kínált feltételekkel ez nem is gond.

Irány a Szent Flórián tűzoltó étterem! Mint minden nagyobb rendezvény esetén, mindig tart az ember attól, ha valami nagyon balul sül el. Bár már voltam itt, és nem volt bajom az ennivalóval, megkönnyebülten sóhajtani csak utána fogok. Ha nagyon nagy gáz lesz, az végképp kellemetlen volna, mert nagyjából 33-34 fős csapatunk lesz, sokan fognak rám megharagudni.

Mindegy, soká lesz, aggódni ráérek 20-án délutántól...

Érdekes, hogy a blogra mutató keresőtalálatok jelentős része az Egy lépés előre sorozat rajongóitól jön, noha az ezt a címet viselő bejegyzésemnek nincs köze a tévéműsorhoz. De ha már: szót ejtek róla.

Nem is csak erről a spanyol sorozatról, konkrétan. Csinos lányok, jóképű fiúk, könnyed sztori, tánc- nincs ezzel a sorozattal semmi baj. Sőt, azt mondhatnám, hogy kezdem egyre jobban értékelni az "ártalmatlan" szórakozást nyújtó tévéműsorokat. Nem feltétlenül szeretnivaló sorozatgyilkosokra vágyom a tévében, ennél már szívesebben nézem a táncolókat is. Ha egyáltalán nézek bármit.

A gyerekműsoroknál látom azt, hogy egyre több a szélsőséges, roppant torzult személyiségű rajzfilmfigurákra alapozó sztori, ezeket nem értem, nem szeretem, és nem is tudom, a gyerek hogy nő fel ezek láttán. Ha már választanom kellene, az olyan, nyilván alapvetően leegyszerűsített, de mégis kedvesebb filmeket értékelem, mint a sellős gyereksorozat, a H2O - Just add water. (Magyarul Sellőmesék.) Ez ártalmatlan, vállalható szórakoztatás, semmi több, kis illúzióval, olyan figurákkal, akikkel -szerintem- szerencsésebb azonosulni.

A bajom pusztán csak azok, hogy hányszor ismétlik ezeket a sorozatokat. Több csatornán tűnnek fel, az egyiken itt tart a széria, a másikon ott, de adott epizódokat egy héten belül több alkalommal ismétlik, aztán ha vége van, kezdődik újra- ilyenkor nagyon eltöprengek azon, kell-e nekünk ennyi tévé. Iszonyatosan sokszor láttam South Park epizódokat, jelenleg három csatornán is fut, a sok ismétlés miatt némelyiket már tucatszor láttam. És lassan már én is meg tudom unni! Amikor mostanában tévészolgáltatót váltottam, pár csatorna eltűnt, pár újat kaptam helyette. De az "újak" valamelyik tudományos csatorna farvizén evezve, az anyacsatornán rég leadott filmeket adják, persze sokszor megismételve egy időtávon belül. Az a választék, hogy a 49 csatornát simán le tudom redukálni 30-ra a rokonságok miatt (mint Viasat3 és TV6, RTL és Cool, Discovery-csoport, stb.)?

És még a versengő csatornák is ugyanazokat a műsorokat adják kis csúszással (pl. a már említett Egy lépés előre, a Miami helyszínelők, a Sellőmesék is feltűnnek több helyen), szóval az a vicces helyzet állt elő, hogy a 49 csatornám ellenére most sincs bekapcsolva a tévém, mert nincs miért. Van pár műsor, amit azért várok és nézek, és hátha más számára ezek nem ismertek, egy kis ajánló:

Monarchy with David Starkey, Discovery World
Battlefield, Discovery World
LineaBlu, Rai Uno szombatonként
Így tévéztek ti, TV6

Folyt. köv.

Az sem kis öröm ám, hogy megvalósult valami, amire nagyjából a fapadosok közismertté válása óta vágyok: egy olcsó jegyet tudtam elcsípni Norvégiába, a Wizzair jövő júniusi járatával. (Remélem a Wizz-nek nem lesz csődgondja addig...) A Wizz korrektebben tájékoztat az árakról, mint sok online utazási iroda: gyorsan kiderült, június 19-29 időtartamra 15 ezer a repjegy, és ehhez még 5 a poggyász feladásának ára. Ezt azért még csak kértem, hiszen tíz napos időtartamra nem árt némi plusz súlykeret.

Természetesen a Wizzair nem Oslo központi repterére visz, de én meg nem is Oslóban akarom tölteni az időt. Megbeszéltük, még aznap továbbrepülünk Tromsöbe, túl az északi sarkkörön, és ott befizetünk egy bálnanéző túrára. A fehér éjszakák miatt van éjszakai hajós kirándulás is, kifejezetten érdekesnek tűnik- meg kifejezetten drágának. Aztán pár nap után elindulunk délre. Talán Narvikba, ahol sok roncs van, sekély vízben, aztán még lejjebb. De ezeket a szakaszokat már vonatokkal lenne érdemes megtenni. Aztán az utolsó este Oslo, másnap meg haza.

Nem hangzik rosszul, igaz? Bármennyire nem olcsó Norvégia, ha a repjegyet olcsón lehet megszerezni, utána már lehet okosan szervezkedni. Persze a bálnales nem olcsó, de egyszeri (és egyedi) kaland, merülésből sem tervez az ember kettőnél-háromnál többet, és persze nem is túl sok felszerelést kellene vinni. Szállás olcsóbb helyen, kaja a boltból... És aztán vár a kaland. Persze még van fél év a szervezésre.

Mégsem töltöm a határokon belül 2009-et?

Talán a pénzügyi válság az oka annak, hogy mostanában túl sokat járatom az agyam árakon és költségeken. Bármi is van a hátterében, ma éppen azt kezdtem el számolgatni, drága-e a búvárkodás kedvtelésként.

Főleg ha a felszereléses fórumunkat olvasgatom, akkor döbbenek rá, a felszerelések tulajdonságai mellett mennyit nyom a latban az ár. Pedig először ugyebár még a tanfolyamot kellene elvégezni. Alaphelyzetben, magyarországi vizsgázással (amit én nem mindenkinek ajánlanék) 60-70 ezer között lehet az ára, de az aktuális karácsonyi akciókkal talán még olcsóbb is lehet. Szerintem jobban megéri kicsivel drágábban az Adrián búvárkodni tanulni, vagy egy nyaralással egybekötni. Ezek hiába kerülnek többe, sokkal több élményt is adnak, és ha az évre úgyis be van tervezve 1-2 külföldi hét, nem beszélhetünk a költségek sokszorozódásáról. Egyszerűen csak összekötjük a kellemest a kellemessel.

És ekkor belép a képbe a felszerelés vásárlása. Vagy a tanfolyammal egy időben, vagy a nyílt vízi merülések előtt érdemes beszerezni pár dolgot. Vicces, hogy bármennyire drágának és felszerelésintenzívnek tűnik a búvárkodás, egy személyes alapfelszerelés, amibe én az uszonyt a csizmával, a maszkot és a légzőcsövet értem, minőségi felszerelésekkel kihozható harmincezer forint alatt, de ha valaki ügyesen vásárol, akkor összesen ötvenezerért még egy használható ruhát is bele tud venni a csomagba. Ez az, amit én ajánlanék egy kezdő búvárnak- illetve szívem szerint egy minden műszert helyettesítő búvárkomputert is, aminek az ára 20-30 ezertől indul, 50-ért pedig már komoly választék van.

Szóval ott tartunk, hogy a tanfolyam mondjuk hetvenezer, erre rakódhat a külföldi út extra költsége, a legszükségesebb alapfelszerelések ára harminc, de ruhával és komputerrel együtt is tudnék javasolni ma bárkinek egy olyan összeállítást, aminek az ára inkább kilencven- mint százezer, méghozzá minőségi termékekből. A minimálprogram százezer forint összesen a hazai vizsgával és maszkkal-uszonnyal, az adriai, több felszereléssel kibővített lehetőség meg mondjuk kétszáz. Sok-kevés? Ezt az alaptanfolyamot egyszer kell elvégezni az életben, a felszerelések többsége hosszú éveken át kitart, szóval egyszeri kiadásokról beszélünk.

De minek vizsgázni és vásárolni, ha később sose merül valaki? Ez valóban felesleges. De azért nagyjából ismeri mindenki az utazási szokásait. Aki legalább egy hetet külföldön, tengerparton szokott tölteni egy évben, az már a nyaralás alatt egy-két napot búvárkodhat is készülékkel, mert gyakorlatilag ma úgy áll a helyzet, ahol tenger van, ott búvárkodás is van! Természetesen a felszerelések egy része bérlendő, de egy-két napra nézve ez nem egy hihetetlen összeg. Úticéltól függően egy nap, két merüléssel 50-70 euróba kerülhet. Aki ritkán merül, annak minden érdekes: egy kis roncs, egy polip, néhány színes hal- no meg egyáltalán a víz alatti lét. Szóval akinek minden évben menetrendszerűen megvan a tengerparti hét, annak igazán már nem nagy pluszköltség a búvárkodás. Aki "súlyosan megfertőződik" a merüléssel, annak már többe is kerül, de ez minden nagyon komolyan űzött hobbira igaz, a bélyeggyűjtéstől a kutyatenyésztésig.

Egy szó mint száz, szerintem abban az esetben a búvárkodás nem drága, ha a leendő búvár úgyis mindig a tengerpartra megy a szabadidejében. Ami még szintén fontos, az a tájékozódás. A tanfolyamok ára jellemzően hasonló, de a felszerelések beszerzésénél már elkél a jótanács, súlyos tízezreket lehet így spórolni. Utazások szervezéséhez, bonyolításához sem árt az ilyesmi. A búvárkodás annak nagyon drága, aki bizonytalanul vág bele a dologba, azt sem tudja, igazán érdekli-e, mégis hagyja magát rábeszélni a legdrágább felszerelések megvásárlására, és egy-két méregdrága búvárútra. Ha mégsem szereti meg annyira a merülést, nagyon csalódott lesz. Dönts ésszel, kövesd a fokozatosság elvét, kérj tanácsot és fogadd meg azokat. Ezek azok a dolgok a búvárkodásban, amik valóban ingyen vannak, és ami pénzbe kerül, azt olcsóbbá tehetik...

Valószínűleg soha nem lesz vége annak, hogy mifelénk az utazások árait mindig csak az extra költségek nélkül tüntetik fel az ajánlatokban. Amikor egy 86 ezer forintos úthoz pluszban még cirka 46-ot kell fizetni, akkor egy kicsit morgolódni kezdek. Nem azért, mert az összár túlzó vagy tisztességtelen, egyszerűen csak zavar ez a fajta trükközés. "Ha már bejött, megfogjuk", mondhatja az utazási irodák filozófiája.

Mert az, hogy mondjuk én már elég jól ismerem a piacot, és tudom, mi várható pluszköltségként (bár megjegyzem, néha még én is meglepődök, mennyi az annyi), talán még el is várható. De a többség nem így van ezzel. És amikor látom, hogy egy osztrák oldalon a legnagyobb természetességgel tüntetik fel a teljes árat, arra kell gondoljak, vagy a magyar irodák tisztességtelenebbek, vagy minket néznek hülyébbnek, netán tényleg hülyébbek vagyunk.

A forgalom szempontjából elhanyagolható, hogy mondjuk én, meg a magunkfajta emberek inkább önállóan "dolgozunk". Máltánál is így volt ez. Átböngésztem az irodák ajánlatait, és aztán jó 30-40 ezerrel olcsóbban utaztunk. Persze ebben mindig van egy kis bizonytalanság, de az vigasztal, hogy az a bizonytalanság megvan minden irodás útban is. Miért ne lenne? Ha nem tetszik a szoba, az iroda egyből felajánl egy kategóriával magasabb, szebb és jobb szobát, ugyanannyiért? Fenét. "Ja, hát a katalógusban ott volt, hogy ez egy egyszerűbb hotel..." Mondjuk nekem szerencsém van, mert öt év kollégium után nem igazán létezik számomra elfogadhatatlan hotel. A máltai szállásnak ráadásul nagy baja nem volt, talán csak az, hogy nem csak a tengerre, de egy forgalmasabb útra is nézett, így volt valamennyi zaj. De ezen túl nem tudtam volna nagy fogást találni rajta.

A kiválasztása egyszerűen zajlott: adott időszakra megnéztem a WSH szállásajánlatait, és a 2-3 legolcsóbbról megkérdeztem Klárát, melyik tetszik neki. Hát, ennyi. Érdekes, hogy ennél a fajta önálló utazásszervezésnél a last minute-filozófia ellentéte a nyerő stratégia: 2-3 hónappal korábban kell foglalni repjegyet és szállást is a legjobb árakhoz. Ez kicsit furcsa volt nekem, mert már úgy hozzászoktam a "pakolj, jövő héten utazunk" megoldásokhoz, míg az idén meg több volt a jóelőre leszervezett utakból. A brüsszeli út is ilyen lesz, már két hónapja tudom a mikort, mivelt, hovát.

Az ám, csak éppen jövőre a minden szempontból bizonytalan helyzet miatt nincs sem nagyon előre leszervezett út, sem pedig "tervezett" last minute sincs képben. Így aztán hiába böngészek, osztok-szorzok és kalkulálok, semmi jó vagy szép nincs kilátásban. Ez azért nem egy örömteli helyzet. Panaszra épp nincs okom, mert váratlanul jól fizet az egyik időleges megbízásom, de az a számomra roppant ritka helyzet állt elő, hogy tartalékolok. Istenem, ezzel mélyebbre süllyedtem, mint a Coldplay-dalokkal...